Excerpt for Az én népem kialakulása by Vödrös Csaba, available in its entirety at Smashwords

Az én népem kialakulása

  • ismeretek mérnöki szintézise -

By Vödrös Csaba


Publio Kiadó

2012

Minden jog fenntartva!

Tartalomjegyzék

Az én népem kialakulása

Az én népem kialakulása

Mint általában minden magyart, engem is már egész fiatal korom óta foglalkoztat népem eredete, melyet ma még a múlt mélységes mély kútja rejt. Azonban a mélységes mély kutak alján is meg-megcsillan a fény. Én is láttam belőle valamennyit:

Az alábbiakban összefoglalom azt a képet, melyet a magyarság lehetséges eredetéről, olvasmányaim alapján több évtized alatt magamban kialakítottam, s mely jelentősen eltér a mai hivatalos, úgy mond, akadémiai állásponttól.

Romantikus, magyar regényeken felnőtt fiatal fiúként a legtermészetesebb volt számomra, hogy magyar vagyok, ehhez a néphez tartozom, melyet Árpád apánk elhozott erre a földre, a Kárpát-medencébe. A magyar, az magyar, egységes, mindig is ilyen volt és ilyen lesz, gondolja az ember fiatalon, nem gondol még az Anjouk, Dugonics Titusz, Zrínyiek, Petőfi(Petrovics), Grosics vagy Klébersberg Kunó idegen hangzású nevére. Első erdélyi utamon, 1971-ben, találkoztam egy dacos, önálló székelység fogalommal, az önálló Erdély gondolatával, az 1848-as 12. pontra hívták fel figyelmemet erdélyi és kiváló magyarok, akik székelyeknek mondták magukat. Bármily szomorúan, de tudomásul kellett vennem, a hivatalos román politikával azonosan, más eredetű népnek vallották magukat a székelyek. Valamikor e tájt tűnt föl nekem, hogy a finn-ugor nyelvrokonság tanait az akadémikusok milyen diktatórikus következetességgel követelik és vallják. Száz szónak is egy a vége, az egységes nép, a „fajmagyarság” hite és lehetősége felbomlott bennem. (Voltam akkor 27 éves.)

Fiatal mérnökként, szakmai problémákkal, doktorátusommal foglalkoztam és örömemet leltem a mérnöki munkámban. Figyelmemet egy véletlen terelte ismét népem eredetére. 1979-ben Pekingben tartottam előadást, mint a Videoton mérnöke az analóg számítógépek digitális szimulációjáról. A módszerrel lineáris differenciálegyenlet-rendszereket lehetett megoldani. (Ezek megoldása egy időfüggvény.) A kulturális forradalom utáni, robbanásszerű fejlődése előtt álló Kínát ez nagyon érdekelte. A szocialista országok elleni gazdasági és politikai tilalmukat az emlékezetes napalmos háború után, éppen akkoriban, 1979-ben szűntették meg. Én magyar tolmácsot kaptam. Az ötvenes években sok kínai fiatal tanult Magyarországon, többek között a Budapesti Műszaki Egyetemen. Jól tudtak magyarul, és kiválóan értették a műszaki nyelvet is. Egy nálunk tanult mérnök tolmácsolt a hathetes előadáson a mintegy 50 fős hallgatóságnak. Akkoriban még dohányoztam és az egyik szünetben dohányzás közben azt mondja nekem ez a tolmács, aki nálam úgy 10-15 évvel lehetett idősebb: Tudod, hogy te igazi magyar vagy. Mondtam, hogy én tudom, de te honnan tudod, és miért mondod ezt nekem. Azt válaszolta, azért, mert sötét barna a hajad és a szemed és nézz körül, itt mindenkinek olyan. Látom, válaszoltam. Nálatok otthon nem mindenkinek ilyen a haja és szeme színe. Ez igaz, mondtam. És tudod, hogy a ti népetek innen származik a hegyeink északi oldaláról. Itt van Ujgur tartomány és ti valamikor 3000 éve, onnan kerekedtetek föl és indultatok nyugatra. Erre a kínai levéltárakban valamikor sok anyag hivatkozott, de mára nem sok maradt, mert mi fából építkezünk már évezredek óta, és levéltáraink többször leégtek. A kínai írás is 4-szer változott azóta. 100 kínai sincs az egy milliárdból, aki ismeri az összes régi írást. Kis nép vagytok, gondolhatod, hogy az a 100 ember, az egyre fogyatkozó iratok között, nem a ti népetek eredetével foglalkozik. Azt gondolom, válaszoltam, de nagyon érdekes, amit mondtál. Ezzel vége is lett ennek a témának, soha többet nem említette, pedig, mint huzamosan Magyarországon, magyarok között élő embert, biztosan ennél mélyebben foglalkoztatta a „rokonsági fok”. Az akkori idők szokásai alapján ő nemcsak tolmács, elhárító is volt, és mint elhárító „megfigyelt” engem és biztosan tudta, hogy őt is figyelik. Többé nem mert visszatérni rá, vagy az egy különleges pillanat volt, melyben ezt a témát megemlítette.


Purchase this book or download sample versions for your ebook reader.
(Pages 1-2 show above.)